Az igazi mintapolgár Budán lakik – gondolják sokan – de inni, enni és szórakozni még a válogatósabbja is átjár a pesti oldalra. Pont emiatt várom minden alkalommal, figyelem kíváncsian a budai kezdeményezéseket. Így voltam ezzel akkor is, amikor a Margit híd budai lábánál elkezdődött valami. Azelőtt, az átmenő forgalmat bonyolító Germanus Gyula park területén csak a leharcolt óbudai 17-es villamos volt a visszajáró vendég. Aztán elkezdődött, és valaki birtokba vette a villamossínek által körülölelt dombot. Türelmesen kellett várni ezután, hosszú hónapokon keresztül csupán egy kerek üvegház állt a híd árnyékában.
Így született meg a Híd Bisztró. Elsők között merészkedtem a közelébe. Büszkeséggel vegyes izgalommal töltött el az érzés, hogy valakinek végre eszébe jutott megvalósítani azt a nyilvánvaló ötletet, hogy átcsempészi a belvárosi gasztronómiát a híd másik oldalára.
A Híd Bisztró egyszerre úttörő és hiánypótló. Üdítő színfolt a szmogtól szürke Margit híd szomszédjában, ami lehetőséget teremt számunkra, hogy ne kelljen átzötyögnünk a Dunán, ha kellemes környezetben szeretnénk meginni egy pohár sört. A kényelem és az egyszerűség pedig a magyar ember sajátja, így hát egy szép estén nekiindultunk szerencsét próbálni.
A kis dombocskán elhelyezett kerek üvegház a közlekedés szempontjából a lehető legjobb választásnak bizonyult, nem is beszélve arról, hogy amikor a Margit híd ismét régi fényében ragyog majd, az egykori döntés értéke felértékelődik, materiális szempontból biztosan. Egyszerű anyagok, fa és üveg burkolatok, nyoma sincs rózsadombi puccnak, pedig veszélyesen közel vagyunk a gócponthoz. Ahogy belépünk, hálát adok, hogy globalizált hazánkba még nem érkezett meg a nyugati országokban bevett dohánytilalom, ehhez a hangulatos, családias helyhez kifejezetten passzol a szűrődő cigarettafüst. A felszolgáló udvarias, előre elnézést kér a szellőztetésért, amely azt engedi sejtetni, hogy a klímaberendezés egyelőre várat még magára. Az étlap árulkodó: a legalább két tucat pizzafajtából, a tésztaételekből és a salátákból arra következtethetünk, hogy a tulajdonosok mediterrán jellegű konyha megvalósítására törekedtek, a desszertek között van azonban olyan – például a napi ajánlatban kapható meggyes-mákos rétes –, ami érthetetlen módon kilóg a sorból. Péntek este lévén egy-egy pizza és korsó sör mellett döntünk, csapolt sörük a Soproni valamint az Aranyfácán, borokból meglepően széles a választék és mellékesen jegyzem meg, hogy a koktélárak is egészen méltányosak. A helyiségben kevés a szabad asztal, a barátságtalan évszakhoz képest tisztességes forgalmat bonyolítanak, persze igyekezzünk ne a nyáresti tömött teraszra gondolni, nyilvánvaló, hogy a kettő összehasonlíthatatlan.
Megérkezik a rendelés, Quattro Staggioni és Capricciosa. Itt az ideje a pizzák látványára izgatott gyomrunkat megnyugtatni kissé, a vékony tészta puha, friss, ropogós, a feltétek rendben vannak, ízletes, kellően fűszerezett mindkettő. Készüljünk fel, hogy a Négy Évszakról hiányzik a ringli és a Cappriciosa alapja jelen esetben csirkemellből készült ragu, még szerencse, hogy a pizza feltétek kombinációinak csak a fantáziánk szabhat határt. Egyébként semmi gond nincs a kreativitással, fel kell dobni a megszokott ízharmóniákat, különben félő, hogy később ráunnánk nemcsak az olasz konyhára, de a mindennapi táplálkozásra is. Olasz estünk lezárása gyanánt egy Tiramisut rendelek – kíváncsi vagyok, mennyiben más, mint az otthon bevált receptúra. Na, itt álljunk meg egy pillanatra! Általában nem okoz nehézséget számomra elpusztítani az előttem álló édességet, viszont ez kis híján a tányéron marad. Elképesztően tömény, édes, a mascarpone krémben szinte ropog az ipari cukormennyiség a fogam alatt, a babapiskóta feketekávét csak nyomokban tartalmaz, ami egy válogatós gyerekízlés szempontjait figyelembe véve pozitívum lehetne, de az édesség le sem tagadhatná gyári, „műanyag” mivoltát.
A végső vércukorszint-tuningot leszámítva egy teljesen elfogadható helyről van szó, amelynek a legnagyobb előnye, hogy nem akar többnek látszani, mint amit valójában képvisel. Egy középkategóriás melegkonyhás bisztró, ahol a betérő vendégek kellemesen megebédelhetnek, elbeszélgethetnek. Egy zöld sziget a közlekedési csomópont szívében. Egy sallangmentes hely, ahova jó visszatérni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése