Híd bisztró - Az átmenő forgalom állandósága

Az igazi mintapolgár Budán lakik – gondolják sokan – de inni, enni és szórakozni még a válogatósabbja is átjár a pesti oldalra. Pont emiatt várom minden alkalommal, figyelem kíváncsian a budai kezdeményezéseket. Így voltam ezzel akkor is, amikor a Margit híd budai lábánál elkezdődött valami. Azelőtt, az átmenő forgalmat bonyolító Germanus Gyula park területén csak a leharcolt óbudai 17-es villamos volt a visszajáró vendég. Aztán elkezdődött, és valaki birtokba vette a villamossínek által körülölelt dombot. Türelmesen kellett várni ezután, hosszú hónapokon keresztül csupán egy kerek üvegház állt a híd árnyékában.

Így született meg a Híd Bisztró. Elsők között merészkedtem a közelébe. Büszkeséggel vegyes izgalommal töltött el az érzés, hogy valakinek végre eszébe jutott megvalósítani azt a nyilvánvaló ötletet, hogy átcsempészi a belvárosi gasztronómiát a híd másik oldalára.

A Híd Bisztró egyszerre úttörő és hiánypótló. Üdítő színfolt a szmogtól szürke Margit híd szomszédjában, ami lehetőséget teremt számunkra, hogy ne kelljen átzötyögnünk a Dunán, ha kellemes környezetben szeretnénk meginni egy pohár sört. A kényelem és az egyszerűség pedig a magyar ember sajátja, így hát egy szép estén nekiindultunk szerencsét próbálni.

A kis dombocskán elhelyezett kerek üvegház a közlekedés szempontjából a lehető legjobb választásnak bizonyult, nem is beszélve arról, hogy amikor a Margit híd ismét régi fényében ragyog majd, az egykori döntés értéke felértékelődik, materiális szempontból biztosan. Egyszerű anyagok, fa és üveg burkolatok, nyoma sincs rózsadombi puccnak, pedig veszélyesen közel vagyunk a gócponthoz. Ahogy belépünk, hálát adok, hogy globalizált hazánkba még nem érkezett meg a nyugati országokban bevett dohánytilalom, ehhez a hangulatos, családias helyhez kifejezetten passzol a szűrődő cigarettafüst. A felszolgáló udvarias, előre elnézést kér a szellőztetésért, amely azt engedi sejtetni, hogy a klímaberendezés egyelőre várat még magára. Az étlap árulkodó: a legalább két tucat pizzafajtából, a tésztaételekből és a salátákból arra következtethetünk, hogy a tulajdonosok mediterrán jellegű konyha megvalósítására törekedtek, a desszertek között van azonban olyan – például a napi ajánlatban kapható meggyes-mákos rétes –, ami érthetetlen módon kilóg a sorból. Péntek este lévén egy-egy pizza és korsó sör mellett döntünk, csapolt sörük a Soproni valamint az Aranyfácán, borokból meglepően széles a választék és mellékesen jegyzem meg, hogy a koktélárak is egészen méltányosak. A helyiségben kevés a szabad asztal, a barátságtalan évszakhoz képest tisztességes forgalmat bonyolítanak, persze igyekezzünk ne a nyáresti tömött teraszra gondolni, nyilvánvaló, hogy a kettő összehasonlíthatatlan.

Megérkezik a rendelés, Quattro Staggioni és Capricciosa. Itt az ideje a pizzák látványára izgatott gyomrunkat megnyugtatni kissé, a vékony tészta puha, friss, ropogós, a feltétek rendben vannak, ízletes, kellően fűszerezett mindkettő. Készüljünk fel, hogy a Négy Évszakról hiányzik a ringli és a Cappriciosa alapja jelen esetben csirkemellből készült ragu, még szerencse, hogy a pizza feltétek kombinációinak csak a fantáziánk szabhat határt. Egyébként semmi gond nincs a kreativitással, fel kell dobni a megszokott ízharmóniákat, különben félő, hogy később ráunnánk nemcsak az olasz konyhára, de a mindennapi táplálkozásra is. Olasz estünk lezárása gyanánt egy Tiramisut rendelek – kíváncsi vagyok, mennyiben más, mint az otthon bevált receptúra. Na, itt álljunk meg egy pillanatra! Általában nem okoz nehézséget számomra elpusztítani az előttem álló édességet, viszont ez kis híján a tányéron marad. Elképesztően tömény, édes, a mascarpone krémben szinte ropog az ipari cukormennyiség a fogam alatt, a babapiskóta feketekávét csak nyomokban tartalmaz, ami egy válogatós gyerekízlés szempontjait figyelembe véve pozitívum lehetne, de az édesség le sem tagadhatná gyári, „műanyag” mivoltát.

A végső vércukorszint-tuningot leszámítva egy teljesen elfogadható helyről van szó, amelynek a legnagyobb előnye, hogy nem akar többnek látszani, mint amit valójában képvisel. Egy középkategóriás melegkonyhás bisztró, ahol a betérő vendégek kellemesen megebédelhetnek, elbeszélgethetnek. Egy zöld sziget a közlekedési csomópont szívében. Egy sallangmentes hely, ahova jó visszatérni.

Óbudai zarándokhely

Ha az étlapon egyszerre található meg a hotdog, a sült kolbász, a sült hekk ára per tíz deka és a kakaós vagy az ízes palacsinta, jó helyen járunk. Amilyen elterjedt ételnek számít a strandokon, vízpartoknál, olyan ritkán találni olyat, amelyik nem intézi el az ember gyomrát minimum egy fél napra. A lángos amúgy sem számít könnyű ételnek, a tradícionálisan zsírban kisütött kelttészta jóllakatja az embert. A nyáron kitüntetett népszerűségnek örvendő étel fellelhető kis büfékben, standokon, kifejezetten örül neki az ember, amikor az egész napot a vízpart mellett tölti. Sajtos-tejfölös lángos egy hideg sör kíséretében tökéletes választás lehet. Nem mindegy azonban, hol esszük.

A Flórián téri aluljáróban található Lángos feliratú büfé ideális helyszín lehet. Tudom, bizarr, mert arra a lepukkant betontömegre a harmadik kerület szívében mindent mondhatunk, csak azt nem hogy hívogató. Mindenesetre azoknak, akik megküzdenek a zord környezettel, olyan élményben lesz részük, amiért igazán megérte. Arról nem is beszélve, hogy nagy eséllyel válunk a későbbiekben törzsvendégekké, a lángosozó előtt szinte mindig tekintélyes sor áll.

A végelgyengülés szélén állók a büfé mellett felállított pultról falatozhatnak, aki nem annyira szereti a galambok, kutyák, hajléktalanok társaságát evés közben, az egyéb helyen is elfogyaszthatja nehezen megszerzett zsákmányát. Ugyanis itt előfordul, hogy zárás előtt egy órával már elvitték az utolsó lángos adagot is!

Az egyszerű krumplistól, a sajtos-sonkás-tejfölösön keresztül, a tzazikis és persze a töltött lángosig relatíve sok lehetőség közül választhatunk, a fokhagyma opcionális, de nagyon ajánlott. Szó sincs zsírban úszó tésztáról, a lángos mindig friss, szélein ropogós, és még az egyszerű fokhagymás is finom, ízletes. A kiszolgálás nagyon kedves, előre tudakolják, milyen lángost óhajtunk, mindig van egy kedves szavuk a vendéghez. Ami pedig megkoronázza az élményünket, azok a kedvező, pénztárcabarát árak, ugyanis még egy "extra feltétes" is 500 Ft alatt marad.

Az étkezés élménye, élmény az étkezésben

A kora délutáni órákban a Govinda Vegetáriánus Étteremhez volt szerencsém. Megint. Ugyanis rajongásom egyáltalán nem nevezhető újkeletűnek, a Roosevelt tér szomszédságában lévő különleges kifőzde évek óta nyitva tart. És körülbelül azóta látogatom előszeretettel, amikor csak tehetem. Fontos lehet tudni, hogy a Govinda nem átlagos hely, sem ételeit, sem a környezetét tekintve. Megrögzött húsfogyasztóknak, válogatós, bizalmatlan vagy egyoldalúan táplálkozó vendégeknek nem ajánlom. Mert ennek a helynek az ars poeticája lehetne három kifejezés: különleges, változatos, ízletes.

Arról nem is beszélve, hogy szinte rituális keretek között zajlik az étkezés. Manapság ritkán van időnk arra, hogy igazán kiélvezzük az evéssel töltött perceket. Mindenki rohan, a táplálkozás funkcionális alapon működik, kis túlzással hidegen hagy minket, mi az, amit elfogyasztunk. A Govinda Étterem pedig ebből a szempontból hiánypótló, igenis odafigyeléssel főznek (ne gondoljuk, hogy ez nem látszik meg egy ételen!), fontos számukra, hogy ami elkészül amellett, hogy egészséges, finom is legyen. Sokan azt gondolják, hogy a vegetáriánusok folyton éhesek, tekintve, hogy nem esznek mást, mint zöldséget, és "mint köztudott" ettől képtelenség jóllakni. Azoknak egy látogatást javallok itt ebédidőben: Húsz perc az egész (ráadásul elvitelre is lehet kérni) és garantáltan nem gyötör majd az éhség legalább három órán át. A végletesen szkeptikusoknak azt tudom mondani, ha más hasznuk nem is lesz belőle, elmondhatják, hogy aznap egészségeset ettek. Ebédre legalább.

Az étlapon számtalan alternatívát kínálnak a vegetáriánusoknak, ugyanakkor az étteremben megtalálhatóak olyan ételek is (például rakott tészták), amelyek a kevésbé kísérletező kedvűek tetszését is elnyerhetik. Govindában enni azért is egy élmény minden alkalommal, mert naponta változhat a kínálat, a menü. A ricottás, burgonyás (és gyanítom, spenótos) és a kissé csípős paradicsomos, zöldborsós rakott zöldségek között nem sikerült választani, végül mindkettőből került a tányérra fél-fél adag. Az áhított burgonya pakora ma nem volt elérhető, kaptam viszont helyette fűszeres panírban sült padlizsánt, ami egyáltalán nem okozott csalódást. Végül pedig az ízkavalkádot leöblítendő, a fülledt délutánban a rózsavizes limonádé tökéletesen felfrissített.

A pincehelyiségben kialakított étkezde évek óta változatlanul jó színvonalat képvisel a vendéglátásban (ráadásul megfizethető áron!) azok számára akik szívesen kísérleteznek, szeretik a fűszeres, különleges ízeket és boldogsággal tölti el őket a tudat, hogy egészségeset és finomat fogyasztanak. A Govinda tipikusan az a hely, ahova az étkezés élményéért is (le)járhat az ember.